A szürkehályog a szemlencse állományának elszürkülésével járó betegség. A kor előrehaladtával alakul ki és a látás fokozatos romlásával jár. Latin neve a cataracta vízesést jelent, nem véletlenül, hiszen a betegség során a páciens olyan látásromlást tapasztal, mintha egy vízfüggönyön keresztül látná a világot. A szürkehályog elsődleges formában az életkorral, másodlagosan pedig valamilyen háttérben megbújó betegség vagy szemet ért trauma következtében alakul ki.
A szürkehályog elnevezés a pupillán megjelenő szürke elszíneződésre utal. Az elszíneződés a betegség előrehaladtával jelenik meg. Szürkehályog során a szemlencse olyan mértékben elhomályosodik, ami már akadályozza az éles kép kialakulását a retinán. A homályok a lencse széli részen jelentkeznek először, melynek során elszürkül a lencsekéreg. Ezt követően a homályok elérik a centrumot, a látás pedig egyre gyengébb. A lencse átlátszósága csökken, a pupilla pedig egyre szürkébbé, majd végül gyöngyházfényűvé válik.
A szürkehályog jellemzően lassan alakul ki és kezdetben nem, vagy alig okoz panaszokat. A betegség előrehaladtával mind a közeli, mind a távoli látás romlik. A szürkehályog kialakulásának egyik oka az időskor. Az öregedési folyamat során az szemlencse veszít a rugalmasságából és az átlátszóságából, a vízvesztés következtében a lencse tisztasága csökken.
A szürkehályog másodlagos formában a szemet ért ütés hatására, vagy valamilyen sérülés következtében is kialakulhat. Egyes betegségek, mint például a cukorbetegség rizikótényezőnek számít a betegség kialakulásának szempontjából.
Mivel a szürkehályog kialakulása fájdalommentes, ezért nagyon fontos figyelni minden olyan tünetet, amely a betegség kialakulására figyelmeztethet. Időben felismert és kezelt szürkehályog gyógyulási esélyei jók.
Leegyszerűsítve, látászavarról akkor beszélünk, ha a központi éleslátás romlik, a látótérben kiesés jelenik meg, vagy a látott kép furcsa torzulást mutat. A látászavaroknak számos oka lehet. Egyesek banálisak, mások akár komoly betegséget jeleznek. A látásban beálló zavart kiválthatja a szem működészavara vagy betegsége, de okozhatja kóros belgyógyászati vagy ideggyógyászati állapot is. Prof. Dr. Holló Gábort, a Szemészeti Központ szemész szakorvosát, glaukóma specialistáját arról kérdeztük, vajon melyek azok a leggyakoribb szemészeti betegségek, melyek látászavart okoznak. Kapcsolódó cikkünk
A látászavarok 5 gyakori oka
A szürkehályog kialakulásának okai és hajlamosító tényezői
Mikor van szükség szürkehályog műtétre?
Javasolt a szürkehályog műtét, amikor a panaszok megnehezítik a mindennapi munkavégzést és a napi teendők elvégzését, valamint minden olyan esetben, amikor a szemészorvos azt javasolja.
A szürkehályog műtét rövid és rutin beavatkozás, mely során fájdalmat a páciens nem érez. A műtétet követően jelentős javulás várható a látásban, és sok esetben szemüvegre sem lesz szükség a továbbiakban.
Téma szakértői
Jelentkezzen be szürkehályog vizsgálatára!
Kapcsolódó cikkek, melyek érdekelhetik Önt: